Flamenco tánc
Flamenco tánc a szerelem.
A férfi hódít egyenes gerinccel,
mint büszke kakas, feketén.
S a nő szemébe hívja vágyát,
csuklójával, kezével
bűvöl, tombolna, ölelne
De nem teszi.
Visszalép kettőt,
sóvárogva bár, de egyenes derékkal kitér,
s távolodik teste büszkén.
Úgy hívja kakasát,
pergő ritmusra, fegyelmezett örjöngésre.
Mint királynő, a királyt.
"Lehet-e férfi és nő között barátság, és ha igen, miért nem? " KARINTHY
Ma éjszaka Panni telehányta az ágyakat. Beteg. Simogatom, mosom a hányást, a darabokat kidobom a tenyerembe gyűjtöm, felkavarodik a gyomrom. Kirázom a telehányt ágyneműt a fűre. Szembeszél fúj és a meztelen lábamra tapadnak az ételmaradékok, veszettül káromkodok. Elinditok egy mosást, a matracokat mosoporos szivaccsal átdörgölöm, új ágyneműt húzok. Dupla ágy...simogatom, a lavór az ágy mellett. Fél óra múlva előlről kezdődik ugyanez a történet. Nem fúj szembeszél, rutinosabban végzek, nem könnyű anyának lenni...édes kisszívem, csak gyógyulj meg!
..feküdtünk az ágyon, a mesék után, mikor megszólalt a picim:
-Anyu, az élet olyan mint a puzle....amikor megszületünk az elsőt az anyukánk rakja fel, aztán amikor meghalunk az utolsó is helyre kerül.
-Nem tudom kincsem-nézek rá elgondolkozva, vajon igaz e a sors, hogy jutnak ilyen gondolatok egy hét éves fejében....Mosolygunk, de komolyan mosolygunk.
"Senki sem olyan érzéketlen, mint az érzelmes ember."
Tisztul, tisztul a tanítvány. Önmagát is átveri, külön világot teremt magának, ó...nem, nem szerepet játszik! Él..él...él. Ezért érdemes élni! Hát ezt rosszul tudja. Ezért, nem érdemes élni, mert mindig egyedül maradunk, egy olyan világban, ahol magunk vagyunk a rendező, főszereplő, dramaturg, világosító, s még a kellékes is. A többit mozgatjuk. Mint ISTEN! Isten, szellemek, erő hordozói. Érzi az erejét a varázsló, s valóban tud varázsolni! Visszaél képességeivel, dobálja az embereket, szíveket, s közben, a ködben, önmagát csodálja. Az erejét! Mit számítanak már a kimondott szavak! Már másnap nem számítanak, már akkor sem, amikor kimondja. Rossz szavak, üres szavak. Becsvágy, hiúság, önfény. Ragyog, igen ragyog, de elég. Az öröm angyala, a testiség, a kéj, a szenvedély drámája. Az élet játékosa, míly magányos lehet! De nem érzi magát annak, hisz nem gondolkodik ezen. Nem kell a beszélgetés már, nem kell a szó, nem kell már semmi. Szappanbuborék voltunk, ránksütött a nap és szivárványos keringőben pörögtünk. Ó, a csend szétpukkasztotta ezt a varázslatot, pedig jobb lett volna egy őszínte szó, vihar, szél, fagy, jégeső, zuhanás....Mindegy mi, csak ne így!A vállalatlan némaság, megalázó hazug szó, nyalóka nyálasság. A hiúság volt velem....csobbantunk egyet,egy merészet. Mézeskalácsszív az arca, búcsúi portéka, mosolygós vidámság. Nincs áldozat, nincs ember, nincsenek megbántott lelkek, mert egyedül pörög a világűrben, egyedül hajózik az óceánban. Ez a szabadsága, ez az élete. Néha gyöngyöt talál, néha aranyhalat, néha kavicsot,az űrben egy csillagot, űrszemetet, galaxist. Mindegy, hisz egyedül kering Istennel, mi parányi lények azért vagyunk, hogy segítsen nekünk...hisz Érted? Már értem, igen....Minden csak érted van, a hatalmadért, a becsvágyadért, az Istenedért, a hiúságodért...Leszállsz áldozatokat hozni, hogy neked jó legyen. Önelégülten távozol, na...boldoggá tettem! Nincs igazságod! Mert téged a szeretet elkerül. A szeretetet nem engeded be magadhoz. Féltél, hogy megsérül a szabadságod. Egyedül heversz a virágok közé, egyedül halgatod a kabócákat a puszta alföldön, egyedül repülsz a világűrbe. Néha megfogod valakinek a kezét, de ha izzad, ott engeded el ahol akarod, repüljön, hisz repülni jó! Öröm angyala...vigyázz a kezekre, amiket ezután megfogsz, nincs több szó, a szavak, hisz tudod, hazudnak.
Nem tiltakozol, nem sértődsz, nem mondasz szent nemet sem, amikor a nap fényét beengeded derűs leszel. Nem akarsz, nem vágysz, letelepszel a földre és földdé válsz. Amikor a nap fényét beengeded kiürülsz, szivacs leszel, nem sóvárgó, hinni tudó. Átéled a közös sorsod a világgal, részévé válsz a világmindenségnek és meghallod, hogy üzen neked. Amikor a víz finom sodrásában átéled az eggyéválást, hagyod magad, rábízod magad az erőre, akkor a vízet is beengeded. Átélni ezt az összetartozást sokáig azt hittem csupán kivételezettek titka. De nem. Valamit ki kell nyitni magunkban, hogy megtaláljuk igazi valóságunk, a szépséget és harmóniát. Mindez valami katarzison túl van csak, mikor megértjük nem mi vagyunk a lényeg, amikor már megmosolyogtuk magunkban az önteltett, amikor már merünk szent táncba fogni, amikor már kinevettük a nagy igazságokat. Amikor a nap fényét beengeded....megmelegít, meglásd utazó!
- Putto, barokk angyal,
- gipszből van,arany festékkel lemázolva.
- Tömzsi, férfiassága apróra zsugorodva.
- Leszáll az ágyról, a barokk ágy egyik oszlopáról,
- szerelmek recsegő találkozásáról.
- S elrepül....
- Mert elege lett csak nézni,bámulni a légyottokat és sóhajokat.
- Az öröm hamvas, izzadságos cseppjeit és sikolyait.
- Kiszállt az ablakon,
- virágról- virágra száll,
- kehelyből- kehelybe.
- Szippantja az édes nedveket és mézzel borítja magát.
- Csillog a festék rajta ha a nap ráragyog és
- élvezi tündöklését.
- Míg egy díszlet volt,jól figyelt és megtanult hódítani.
- Becéző szavak sosincsvége áradása,
- ujjacskái kereső hódítása.
- Míly könnyű az örömért élni!
- Elrepülni, megérkezni, leszállni,s élvezni...
- mosolyogni, továbbmenni.
- A barokk angyal néha meglátogatja a templomokat.
- Odaül a komor szentképek fölé,
- még az oltárra is felmerészkedik Isten közelébe-megpihenni-.
- Ott is mosolyog.
- De komolyan veszi magát!
- Csak semmi romantikázás!
- ...hisz ugyis minden romantika....
- Ha elunja magát,elrepül.
- Keres egy fehér liliomot,
- belefekszik a kelyhébe és édesen elalszik benne.
"A csellistát Treblinkában ölték meg.A harmadik hónapban volt,amikor egy hangverseny kellős közepén letartóztatta a Gestapo.Egyszer szakadó hóesésben kellett felásnia a keményre fagyott földet,és rákiáltott az őrre-egyszerűen kiszakadt belőle-hogy ő és gyermeke belepusztul ebbe a munkába. Az őr kivette a kezéből az ásót, és azzal ütötte agyon. Őt és a gyerekét."
Urs Widner: Anyám szeretője
"Ha mindig ugyanazokat az embereket látjuk, életünk részévé válnak. S ha életünk részévé válnak, bele is akarnak szólni az életünkbe. Ha pedig nem viselkedünk az elképzeléseik szerint, megharagszanak."
Paulo Coelho: Az alkimista
" Te áldás voltál számomra. És valamit most már világosan látok: minden el nem fogadott áldás átokká válik."
Paulo Coelho: Az alkimista
